Tegyük fel, hogy adott egy kutató, aki valami új, izgalmas felfedezést tesz és örömében egyből ír belőle egy publikációt, amit meg is jelentet egy online felületen. Nem sokkal később kiderül, hogy a felfedezés egyébként találmányként is megállta volna a helyét, hiszen eredetileg minden – a szabadalmazáshoz szükséges – feltétel adott volt. Eredetileg… az első publikálásig.
Az előadás során gyakorlati példákkal mutatjuk be, hogy megfelelő segítség igénybevételével hogyan alakítható ki olyan ütemezés, ami lehetővé teszi, hogy ne csak a publikációs dicsőség, hanem a szabadalom hasznosításából származó alkotói díj is megillethesse a kutatót.
A BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ szervezésében megvalósuló hat alkalmas FIEK Iparjogvédelmi képzés rövid áttekintést nyújt a szellemitulajdon-védelem rendszeréről, ezen belül az iparjogvédelmi oltalmi formákról, az oltalom megszerzésére irányuló eljárásokról és ezek alkalmazhatóságáról, a legfontosabb iparjogvédelmi információforrásokról. A képzés során a szakemberek gyakorlati példákon keresztül is bemutatják az oltalmak gazdasági szerepét. A képzésen történő részvétel ingyenes!
Az oktatást a FIEK iparjogvédelmi és üzletfejlesztési szakemberei magyar nyelven tartják, akik az oltalmi és eljárási jellegzetességek mellett a bevezetés szintjén rámutatnak az iparjogvédelmi oltalmak ipari alkalmazhatóságára is.
A képzés hibrid formában valósul meg, személyes jelenléttel a Z ép. 9. emeleti Tantermében várják a kutatókat. Online, belső egyetemi VPN hozzáféréssel itt lehet csatlakozni: Kattintson ide az értekezlethez való csatlakozáshoz
Képzési alkalmak:
A képzés során az iparjogvédelmi szakemberek többek között a következő kérdéseket tisztázzák: