logo
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Egyetemi Doktorandusz Képviselet
logo

BME-FIEK Iparjogvédelmi képzés műegyetemi kutatók számára sorozat (5/6)- A FIEK és a kutató együttműködése

Kurzus leírása

Tegyük fel, hogy adott egy kutató, aki elnyerte az Iparjogvédelmi Bizottság támogatását, így lehetőséget kap arra, hogy az általa létrehozott alkotás megfelelő iparjogvédelmi és/vagy szerzői jogi területen kiteljesedhessen. Ki, merre indul következő lépésként? Mit tesz a FIEK és mik lesznek a kutató teendői, ha szabadalmi bejelentésre kerül sor? A TRL 5-ös szint után hogyan érdemes megindulni a hasznosítás irányában? Hogyan érdemes együttműködnie annak, aki ismeri a piacot és a potenciális konkurenciát (kutató), azzal, aki átlátja a jogi helyzeteket és tanácsot tud adni a konkrét hasznosítási kérdések kapcsán (FIEK)?


A BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ szervezésében megvalósuló hat alkalmas FIEK Iparjogvédelmi képzés rövid áttekintést nyújt a szellemitulajdon-védelem rendszeréről, ezen belül az iparjogvédelmi oltalmi formákról, az oltalom megszerzésére irányuló eljárásokról és ezek alkalmazhatóságáról, a legfontosabb iparjogvédelmi információforrásokról. A képzés során a szakemberek gyakorlati példákon keresztül is bemutatják az oltalmak gazdasági szerepét. A képzésen történő részvétel ingyenes!

Az oktatást a FIEK iparjogvédelmi és üzletfejlesztési szakemberei magyar nyelven tartják, akik az oltalmi és eljárási jellegzetességek mellett a bevezetés szintjén rámutatnak az iparjogvédelmi oltalmak ipari alkalmazhatóságára is.

A képzés hibrid formában valósul meg, személyes jelenléttel a Z ép. 9. emeleti Tantermében várják a kutatókat. Online, belső egyetemi VPN hozzáféréssel itt lehet csatlakozni: Kattintson ide az értekezlethez való csatlakozáshoz

Kurzus kimenete

A képzés során az iparjogvédelmi szakemberek többek között a következő kérdéseket tisztázzák:

  • Miben tud a FIEK BRIDGE szervezete segíteni a BME-s kutatóknak?
  • Miket kell számba venni a kutatóknak, mire kell gondolniuk,
  • ha van egy találmányuk, ötletük?
  • Milyen előzetes lépések vannak, amiket meg kell tenni
  • egy találmány kapcsán?
  • Milyen oltalmi formák léteznek?
  • Melyik oltalmi formát mikor érdemes választani?
Előadó(k)
Dr. Dudás Ágnes, iparjogvédelmi szakértő, BME-FIEK Bridge
Adatok
Kurzuskód: PHDLA1152
Ideje: 2022.11.21. 14:15 - 15:45
Helyszín: BME Z 9.05 és online (hibrid esemény)
Mely doktori iskola részére: összes
Résztvevők ajánlott száma: 20
Kiknek ajánljuk: doktoránsok és kutatók számára